Díszhalak etetése élő hallal
Szinte minden halfaj fogyaszt halakat, kivéve talán a szigorúan növényevő fajokat. Minden ragadozó halban él a táplálkozás ösztöne, amelyből adódóan mindenre rácsapnak, ami tápláléknak tűnik.
Az édesvízi ragadozó halak egyes pontylazac-félék kivételével egészben nyelik le táplálékukat. Ahogy azt a hazai ragadozóinknál megfigyelhetjük, az akváriumi ragadozók is fejjel előre nyelik el áldozatukat. Ennek magyarázata az, hogy a táplálék csak egy irányba, a gyomor felé tud haladni. Visszafordulni nem tud, ha mozdul, akkor is a gyomorhoz kerül közelebb.
A rajokban úszó, erőteljes fogazatú pontylazacok – mint pl. a pirája, – táplálékszerző technikája más. Nagy fogaikkal darabokat tépnek ki a még élő áldozat testéből, vagyis élve, apránként fogyasztják el azt.
Az akvaristák sokszor tapasztalják, hogy a nem megfelelően párosított díszhalak elfogyasztják egymást. Nem csak a más fajok kisebb, gyengébb egyedeit támadják meg, hanem sokszor gyengébb fajtársaikat, saját ivadékaikat is, nem beszélve az elég gyakori ikrafogyasztástól. Ez a furcsa szokás nem csak a díszhalak jellemzője, a hazai vizek lakói közt is megtaláljuk ezt a furcsa, kannibál-szokást, melynek magyarázata a ragadozó ösztönből adódik. Ösztönük készteti a halakat arra, hogy minden lehetséges táplálékra rácsapjanak, megpróbálják azt elfogyasztani (a fent leírt szokás talán a táplálékszegény vizekben alakulhatott ki, ahol minden egyes falatért meg kellett küzdeniük a halaknak a táplálék-konkurens fajok egyedeivel). Ha élő halakkal etetünk, akkor ez az ösztön felerősödhet, így gyakoribbá válhat a gyengébb, kisebb halak elpusztítása, illetve a kannibalizmus az akváriumban. Megelőzhetjük azonban a bajt, ha ragadozó halak tartásakor a medencét csak nekik szenteljük, nem párosítjuk őket békés halakkal és nagyjából hasonló termetű egyedeket tartunk.
Az élő hal minden szempontból tökéletes táplálék a ragadozók számára: természetes táplálék, ősi ösztönüknek megfelelően a mozgó hal kiváltja belőlük a táplálkozási ingert, mozogniuk, vadászniuk kell, hogy megszerezzék és minden vitamint, fontos táplálék összetevőt tartalmaz amiket a mesterséges eleségek, de természetes formában, azaz testazonos élelem jut a szervezetükbe az élő táplálékhal elfogyasztásával. Ennek előnye vitathatatlan. Egyes vizsgálatok szerint az emésztés könnyebb, gyorsabb, a táplálék szinte teljes egészében beépül a ragadozó hal testébe, a salakanyag képződése kisebb.
Egyes ragadozók számára nem csak, hogy ideális, de gyakran az egyetlen táplálék az élő hal, mert mást nem hajlandók fogyasztani. Ilyenek a már említett pirája, valamint a vadászsügér (Altrolamprologus calvus), a kígyófejű halak valamint egyes fogasponty fajok.
Élő halat tehát adni kell a ragadozó halaknak, igen ám, de honnan legyen az élő hal? A régi akvarista bölcsesség szerint szabad vízből, ahol halak élnek nem szabad élő eleséget gyűjteni, mert azzal esetleg valamilyen fertőzést hurcolhatunk az akváriumba. Ez igaz a táplálékhalakra is. A guppik, xifók vásárlása elég komoly összeget jelent nagyobb mennyiségű ragadozó tartása esetén, így a legjobb és legolcsóbb módszer, ha saját magunk tenyésztjük a szükséges mennyiséget. A legjobb, ha beállítunk egy külön akváriumot, amit a gyorsan szaporodó elevenszülők, vagy dániók igényeinek megfelelően rendezünk be. A kikelő kishalakat nevelhetjük egy újabb külön akváriumban, így nagyobb százalékban érik meg a felnőtt kort és gyorsabban is nőnek.
Egyes akvaristák kerti medencében tenyésztik a hazai halak kis termetű példányait (küsz, veresszárnyú keszeg, gyöngyös razbóra), amelyek megfelelő táplálékot nyújtanak a nagyobb termetű ragadozók számára is. Az ő véleményük szerint nem kell tartani a behurcolás veszélyétől, mert a kerti tóban tartott halak megfigyelhetők, az esetleg beteg példányok jó eséllyel kiszűrhetők. Mellesleg ezek a halak nagyobbak, mint a gyorsan szaporodó akváriumi halaink, így a szükséges mennyiség beszerzése is könnyebb.
Volincsák Tamás